Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Előbb-utóbb szeretnék áttérni egy másik témára, de mint ígértem befejezem azt amit előzőekben elkezdtem.
Helen Fisher évtizedeken keresztül tanulmányozta a párkapcsolatokat, és az emberek szerelemhez, illetve szexualitáshoz fűződő viszonyát. Kutatásai alapján arra az érdekes felfedezésre jutott, hogy az embereket a párválasztás során alapvetően három féle dolog vezérli.
1. Szexualitás igénye
2. Ragaszkodás igénye
3. Szerelem igénye
Ez a három rendszer, egymástól elkülönülten is képes müködésbe lépni, akár más-más személyre irányítva a "beteljesülés" igénye iránti vágyat. Azaz képesek vagyunk több emberrel is szexuális kapcsolatot létesíteni, miközben egy biztos párkapcsolatban élünk, mialatt éppen szerelmesek vagyunk valaki teljesen másba.
A szexualitás rész a legfüggetlenebb a három közül, hiszen gyakorlatilag bárki felé képes vágyat gerjeszteni, anélkül, hogy bármiféle más igényünk lenne felé.
A ragaszkodás ennél már sokkal bonyolultabb, és inkább az emberek állandósághoz, és biztonságérzetéhez köthető. Bár képesek vagyunk ezt is akár több emberre irányítani, általában véve ez a szám egy, maximum két személyt szokott érinteni (természetesen a rokoni kapcsolatokat figyelmen kívül hagyva).
A szerelem igénye a három közül a legerősebb vágy, ami képes felülírni szinten minden mást, egy szörnyű szenvedéssé, vagy éppen elvarázsolttá téve a hatása alá kerülő egyént. Érdekes módon, bár ez is általában egy ember felé szokott irányulni, sokszor előfordul, hogy akár több ember felé is táplálunk ilyen érzelmeket.
A három rendszer müködése, Fisher kutatásai révén, egy MRI scanner segítségével az agyban is kimutatható vált. Igazolva ezzel létezésüket, és biológiailag is megfoghatóvá téve, ezeket a különös viselkedés formákat.
A részletesebb kifejtésért, és további információkért, ajánlom a következő videot:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.