Amit az ejakulációról tudni érdemes... (magyar felirattal!):

Szórakoztatóan előadni vagy elviccelni a dolgokat? Hol a határ?

Egyáltalán lehet-e valami egyszerre tudományos és szórakoztató?

Nos, Chris Bliss szerint igen, mindössze annyi a dolgunk, hogy a humort ne célként használjuk fel, hanem eszközként világítsünk rá vele olyan dolgokra, amik egyébként csak nehezen, vagy csak a szakavatottak számára értelmezhetők.

Még mindig nincs semmire se időm, de gondoltam a tegnapi nap sikerén felbuzdulva (egész jó volt a látogatottság!), megtoldom még egy kis erőszakmentességgel a posztok számát...

Miért működik a civil ellenállás?

Számszerűsítve

Mivel gyakorlatilag nincs időm, arra, hogy normális posztot írjak, és arra meg végképp nincs időm, hogy videót is csináljak (persze a későbbiekben lesz még bőven, emiatt nem kell aggódni!), ezért úgy döntöttem, hogy az erőszakmentességről szúrkálok be néhány videót, kezdve az életrajzi ihletésű egész estés Ghandi filmmel.

Martin Luther King - I Have a Dream

Gene Sharp - The Power and Potential of Nonviolent Struggle

Elkészült a második valószínűségszámítás video. Egyelőre még mindig az alapoknál, de természetesen idővel komolyabb dolgokkal is fogok foglalkozni.

Arthur Benjamin szerint a matekot először a statisztika, és a valószínűségszámítás oldaláról érdemes megközelíteni.

Megfogadva Benjamin tanácsát, úgy gondoltam elindítok én is egy projektet, ami remélhetően egyszerűen, és kis léptékekben fog megtanítani a matematikai gondolkodásra, elsősorban engem, és talán az oldal látogatóit is.
Az anyagokat főként youtuberól szereztem (shaunteaches, The Khan Academy), de természetesen nagy segítségemre voltak az eddigi tanulmányaim is.

Nem tudom, hogy milyen sűrűséggel tudok majd a későbbiekben posztolni, és azt sem, hogy mennyire lesz jó az általam készített anyag, de az biztos, hogy amennyiben időm engedi, megpróbálom körbejárni mind a valószínűségszámítás, mind a statisztika fogalomkörét, és esetleg idővel még egy kis gráfelméletbe is betekintést nyújtok.

Valószínűségszámítás 1.

A következő néhány hónapban nem tudom, hogy milyen gyakorisággal tudok majd ide írni, lehet, hogy lesz valamikor heti több cikk is, még máskor akár hetek is kimaradhatnak. A blogot nem kívánom megszüntetni, sőt a jővőben lehet ki is egészítem majd egy új rovattal, amit talán nem is itt fogok majd publikálni (persze linket mindenképpen teszek ki).

Addig is, hadd tegyek közzé egy rövidke előadást, amit a méltán híres Gene Sharp ihletett, aki az "erőszakmentes küzdelem", és a civil ellenállás legnagyobb tudósaként/stratégájaként vált ismertté.

Komplex rendszerek sokasága fűzi össze világunkat. A különböző ökológiai rendszerektől kezdve, az informatikai rendszereken át, egészen a gazdasági rendszerekig. A komplex rendszerek sajátossága, hogy bár kapcsolatban vannak/lehetnek más rendszerekkel is, képesek önmaguk fenntartására, és egy összefüggő "különálló" hálózatot alkotnak.

Ilyen rendszer például az emberi társadalom is, mely számtalan egységből tévődik össze, ám összeségében mégis valami egységet alkot. Ami külön tudattal, de még külön "személysiéggel" is rendelkezik...

Vajon kiszámítható-e ez a "személyiség"? Felfedezhetőek-e olyan minták ami alapján megfoghatóvá tehetjük, és esetleg a jövőjére vonatkozó állításokat tehetünk?

A következő videóban Hannah Fry próbál meg az előbb feltett kérdésekre választ találni.

Előbb-utóbb szeretnék áttérni egy másik témára, de mint ígértem befejezem azt amit előzőekben elkezdtem.

Helen Fisher évtizedeken keresztül tanulmányozta a párkapcsolatokat, és az emberek szerelemhez, illetve szexualitáshoz fűződő viszonyát. Kutatásai alapján arra az érdekes felfedezésre jutott, hogy az embereket a párválasztás során alapvetően három féle dolog vezérli.

1. Szexualitás igénye
2. Ragaszkodás igénye
3. Szerelem igénye

Ez a három rendszer, egymástól elkülönülten is képes müködésbe lépni, akár más-más személyre irányítva a "beteljesülés" igénye iránti vágyat. Azaz képesek vagyunk több emberrel is szexuális kapcsolatot létesíteni, miközben egy biztos párkapcsolatban élünk, mialatt éppen szerelmesek vagyunk valaki teljesen másba.

A szexualitás rész a legfüggetlenebb a három közül, hiszen gyakorlatilag bárki felé képes vágyat gerjeszteni, anélkül, hogy bármiféle más igényünk lenne felé.

A ragaszkodás ennél már sokkal bonyolultabb, és inkább az emberek állandósághoz, és biztonságérzetéhez köthető. Bár képesek vagyunk ezt is akár több emberre irányítani, általában véve ez a szám egy, maximum két személyt szokott érinteni (természetesen a rokoni kapcsolatokat figyelmen kívül hagyva).

A szerelem igénye a három közül a legerősebb vágy, ami képes felülírni szinten minden mást, egy szörnyű szenvedéssé, vagy éppen elvarázsolttá téve a hatása alá kerülő egyént. Érdekes módon, bár ez is általában egy ember felé szokott irányulni, sokszor előfordul, hogy akár több ember felé is táplálunk ilyen érzelmeket.

A három rendszer müködése, Fisher kutatásai révén, egy MRI scanner segítségével az agyban is kimutatható vált. Igazolva ezzel létezésüket, és biológiailag is megfoghatóvá téve, ezeket a különös viselkedés formákat.

A részletesebb kifejtésért, és további információkért, ajánlom a következő videot:

Következő cikkben ígérem folytatom az előzőekben elkezdett témát, de most egy gyors poszt erejéig szeretnék kirakni egy szerintem nagyon jó, és érdekes előadást.

Possibilianism

Az blog látogatottságát nézve, úgy döntöttem ezúttal egy kicsit felkapottabb témát választok, hátha beindul itt is valami.

Te hányas vagy?

Azt mondják, hogy „ha egy férfi egy fokkal szebb az ördögnél, már a nőknek megfelel”. Nos, bár már sokan láttunk a népi bölcsességet erősítő példákat. Amikor rólunk, vagy valamelyik közeli barátunkról van szó, érdekes módon ez a mondás valahogy mindig értelmét veszti. Hogy is van akkor ez?

Pszichológusok megvizsgálták ezt a kérdést, és arra a jutottak, hogy bár tény, hogy vannak különleges esetek, az emberek, amikor valakit a külső alapján kategorizálnak, nagyon hasonlóképpen osztályoznak (legalábbis ha a megkérdezettek egyazon vagy nagyon hasonló kultúrában élnek). Azaz ha valaki csúnya, akkor a többség szerint is csúnya, és ha valaki szép, akkor bizony a többség szerint is szép.
Azonban itt nem áll, meg a kérdés. Hiszen az rendben van, hogy a szép az szép, a csúnya pedig csúnya, de vajon amikor párt választ az ember van-e ennek bármi jelentősége?

A kutatók szerint igen! Több adatbázisból gyűjtött adatokat elemezve a kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a kategóriák, nem csak, hogy a „szépségideál” megfelelő mérőjeként használhatók, hanem még támpontot is adnak a párválasztáshoz.
Azaz a speciális eseteket leszámítva, az emberek igenis a külső alapján választanak. Ehhez pedig a legjobb kiindulópont, nem más, mint saját maguk.

Nem ritka, hogy a régi térképeken az ismert földrészek és a behajózott területek mellett sárkányokat és egyéb fantasztikus lényeket fedezünk fel.

Régen ezeknek a különös szörnyeknek, és mitológiai lényeknek a díszítésen túl egyéb fontos jelentősége is volt.

Akkoriban az emberek még hittek a természetfelettiben, és rettegtek az ismeretlentől, a fel nem térképezett területeket pedig varázslatos lények által uralt veszélyes vidékeknek képzelték el. Így, hát a térképkészítők, hogy megakadályozzák az emberek ismeretlen területekre barangolását, távol tartva ezzel őket a veszélytől, sárkányokkal, és egyéb misztikus szörnyeket rajzoltak a kérdéses helyekre.

Persze, manapság a Google Earth, és a földön sétáló hangya lábainak megszámolására is alkalmas műholdak korában, már nincsenek számunkra feltérképezetlen területek, és valószínű a sárkányok rajzolgatása se ijesztene el senkit sehonnan. Az ismeretlen az emberek számára viszont még mindig kihívásokat jelent, azonban már ahelyett, hogy távol tartanánk magunkat tőle, a tudomány eszközeivel egyre mélyebbre és mélyebbre barangolunk.

Barabási Albert-László a térképek hasznosságáról, és a jövőben betöltött fontos szerepéről tartott a TEDMED-en előadást:

Körülbelül két évvel a szörnyű pusztításokat okozó Tsunami után, a Thaiföldhöz tartozó Phi Phi sziget lakói egy napsütötte, kellemes reggelre ébredtek. Mint, ahogy a szigeten az lenni szokott, ma is rengeteg volt a turista, és a helyi kisboltok egyre jobban teltek meg a külföldről ide érkező látogatókkal. Az idő múlásával a reggelekhez köthető langyos, ám, de kellemes klímát, egyre inkább váltotta fel a száraz forróság. Az óra már lassan délhez közelített, és a meleg kezdett egyre elviselhetetlenebbé válni.

Dan Albright, éppen kávéját iszogatta az egyik furnérlemezekből összetákolt kávézónak kikiáltott épületben, amikor is furcsa hangokra lett figyelmes. Kinézett az ablakon, és riadt emberek egy csoportját pillantotta meg. Hirtelen nem tudta mire vélni a helyzetet, ezért felállt székéből és a bejárati ajtó felé vette az irányt. Mikor zavartan odaért az ajtófélfához, egy helyi asszonyt látott elrohanni az ajtó előtt, ekkor a messziségből valaki felüvöltött, hogy „tűz”. Dan erre körbenézett ám füst nyomát sem látta sehol. Kiment hát, hogy megnézze mi történt, de mielőtt bármit is látott volna, egyik rémült tekintetű helyi egy vödröt nyomott a kezébe, és rákiáltott „vizet!”. Dan azt se tudta hirtelen mit akarnak tőle, mikor is, egy mellette álló kellemes külsejű vörös hajú hölgy, megszólalt „adja tovább a vödröt!” - mi történik? tette, fel a kérdést Dan, ám mielőtt választ kapott volna, kivették a kezéből az üres vödröt.

Ahogy felszabadult Dan jobb keze, már balkezében érzett is egy újabb súlyt, ami az előbbihez képest nehezebbnek tűnt. - Mi ez?, ám ahogy kimondta a mondatokat, hirtelen ráeszmélt miről van szó, Dan a tudtán kívül egy olyan lánc részévé vált, amit tűzoltóláncnak nevezünk. A vödrök, amiket adogatott egyik helyről a másikra, arra szolgáltak, hogy eloltsák azt a tüzet, amit ő még csak nem is látott. Hiszen anélkül, hogy bármiféle tudomása lett volna arról, hogy mi történik, bekapcsolódott önjelölt tűzöltők csapatának egy szerves részébe.

Mint később megtudta, a szigeten tűz ütött ki, és az emberek egy kis csoportja ahelyett, hogy menekülőbe fogta volna, a tűz eloltása érdekében önszerveződésbe kezdett. Ugyanis ekkor a szigeten se tűzoltóbrigád, se egyéb tűzoltásra alkalmas hivatalos szerv nem tevékenykedett.

A tűz terjedését végül a helyiek és a turisták összefogásának köszönhetően sikerült megfékezni, bár a kár nagy volt, de hála a gyors és hatékony önszerveződésnek, hosszú is kitartó munkával a helyzet megoldódott.

Az egész több mint részeinek összessége

Életünket kapcsolatok számtalan formája befolyásolja, a példában említett vizes vödröket adogató tűzoltócsoporttól kezdve, az agyunkban található neuronok hatalmas hálózatán keresztül, rengeteg féle szerkezettel és funkcióval bíró hálózat létezik. Amik, mint ahogy az előbb is láthattuk, együtt többre képesek, mint azaz elemeiből előre megjósolható volna.

Ahogy a hangyaboly tulajdonságai sincsenek meg, magukban a hangyákban, úgy a testünket alkotó sejtek sem rendelkeznek azzal, amivel mi. A hálózatoknak saját életük van, fejlődnek, sokasodnak, fennmaradnak, vagy pedig elhalnak. Nem csak, hogy egyedi tulajdonságokkal bírnak, de még képesek a regenerálódásra is. Amikor megbetegszünk, vagy ha kicsit megsérülünk, új sejtek veszik át a régiek helyét, csak úgy, mint amikor a tűzoltóláncból kilép valaki, kettő másik közelebb áll egymáshoz, vagy éppen egy új tag csatlakozik. Összehangolt működésének köszönhetően a hálózatok tovább élnek, és ameddig komolyabb támadás nem éri őket, képesek fennmaradni és tovább végezni a feladatukat.

Kapcsolatok hálójában

Manapság az új kommunikációs hálózatoknak köszönhetően pedig egyre tovább bővül az, amire képesek vagyunk, a 21. századra lassan az egész bolygó egy óriási hatalmas emberi szuperorganizmusként funkcionál, és ahogy bővülnek a kapcsolatok az egyedek között, úgy fejlődik, és úgy képes minél több feladat végrehajtására is. Ám, ennél is többről van szó, hiszen nem csak, hogy egyedek léphetnek egymással kapcsolatban, hanem akár csoportok is, azaz rengeteg kisebb-nagyobb hálózat is egy újabb hálózatot alkothat, még végül egy egész bolygót behálózó hatalmas emberi szuperorganizmusról nem beszélünk.

Minden, mindennel összefügg

Bár életünkben számtalan formában felbukkannak a kapcsolatok, amik hol ilyen, hol olyan funkciókat látnak el, ám ahhoz, hogy ezek ne sérüljenek, és képesek legyenek tovább fejlődni, tisztában kell lennünk azzal, hogy ezek nem csak rólunk szólnak. Az emberi kapcsolatokon túl, számtalan más kapcsolat is egymással összefügg, a bolygónkat érintő klímaváltozástól kezdve, a kihalásra ítélt egyéb fajokon keresztül, minden kihat egymásra, és bár azt mondják a természet képes meggyógyítani önmagát, ahhoz, hogy megtartsuk a számunkra értékesnek ítélt részeket, vigyáznunk kell rá, hiszen, ezzel nem csak másokon, de magunkon is ugyanúgy segítünk.

A cikk egy fordítás, az eredetijét megtalálhatjátok a bejegyzés végén!

2008-ban a Kínai Sichuanban volt egy 7.9-es nagyságú földrengés, és miközben ez történt, sokan már értesültek is róla. E-mailek, fórum bejegyzések, és mobiltelefonnal rögzített képek százai, és rövid videofelvételek tucatjai lepték el az internetet, amit az eseménynél éppen ott lévők rögzítettek. A QQ-t (Kína egyik legnagyobb multimédiás szolgáltatását), a twittert, és szinte az összes elérhető terjesztésre alkalmas felületét elözönlötték a hírek, és az onnan érkező tudósítások.

A legnagyobb hírcsatornák, és a hivatalos médiumok pedig ezeket az anyagokar felhasználva kezdték sugározni a híreket (például a BBC első a témáról érkező anyaga is egy internetes bejegyzés alapján készült).

A twitter már percekkel azelőtt tudósított az eseményről, mint, hogy a US Geological Survey honlapján bármiféle információ elérhető lett volna. Az előző alkalommal Kínának, egy ilyen erejű földrengést, három hónapba került elismerni, hogy egyáltalán megtörtént. Ami talán ez esetben is így lett volna, azonban az emberek gyorsabbak voltak. Még a Kínai kormány első információi sem a saját hírügynökségeiktől érkeztek, hanem ugyanúgy az internetre feltöltött bejegyzésekből. A google felmérései alapján az esemény alatt a 10 legtöbb klikkel bíró oldalból 9, mind a földrengéssel vagy az azzal kapcsolatos diskurzussal foglalkozott. Aminek köszönhetően szinte azonnal meg is indult a rászorulóknak való gyűjtés. Ezután Kína már nem tudott mit tenni, így kénytelen volt engedni a hírek szabadáramlását.

Aztán történt valami. Mivel a földrengés éppen egy olyan napra esett, amikor az iskolák is nyitva voltak, a rengés következtében jó néhány iskola is összedőlt, maga alá temetve gyermekek tucatjait.

p

Gyászoló szülők ezrei lepték el az összedőlt iskolák környékét, rá pedig rövid időre kiderült, hogy a tragédia nem elsősorban a földrengés következtében történt, hanem a szabálytalanul kiadott engedélyek miatti rosszul megépített épületek miatt. Ugyanis, fényderült arra, hogy több magas tisztséget betöltő hivatalnokot is lefizettek, azért, hogy pénzt tudjanak az építkezéseken spórolni.

Amikor a helyiek ezt az információt elkezdték terjeszteni, kitört a botrány, még a New York Times is felkapta a híreket, és a címlapon közölte ezt a képet, amin egy hivatalnok a földre rogyva próbálja rávenni a tüntetőket, hogy fejezzék be a nyilvános tüntetést, és menjenek haza.

Persze, ez esetben már szélsőséges állapotok uralkodtak, hiszen a Kína által gyakorolt egy-gyermek politika következtében sokan gyermek nélkül maradtak, elveszítve ezzel egy teljes generációt a családjukból.
Tehát mivel itt már főként olyan emberek álltak, akiknek már semmi veszítenivalójuk nem volt, a botrány ellenére a tüntetések tovább folytatódtak, még végül a Kínai kormány hírzárlatot rendelt el, és letartoztattak mindenkit.

Kína képes a világon a legeredményesebben cenzúrázni a hozzá bejövő információkat, ugyanis egy olyan rendszert használ, amit csak úgy szoktak nevezni, hogy „A Kínai Nagy-Tűzfal”. Ami nem más, mint egy informatikai rendszer, ami négy alappillérre támaszkodik:

1. A média tartalmakat hivatásos személyek állítják össze
2. Az információ főként külföldről érkezik
3. Relatíve kis darabkákban érkezik
4. Lassan ér el az országba

Ez a négy dolog miatt, képes irányítása alatt tartani Kína az internetet. Azonban ez esetben a négy közül egyik sem tudott érvényesülni, ugyanis a Kínai Nagy-Tűzfal rossz irányba nézett. Hiszen a média tartalmat gyorsan, lokálisan, és ráadásul amatőrök állították elő, mindezt olyan mértékben, hogy teljesen esélytelenné vált a szűrése. Tehát az a Kína, aki már több, mint 10 éve sikeresen szűrte az internetet, döntésre kényszerült: vagy engedi, hogy szabadon áramoljon az információ, vagy teljesen lekapcsolja a legnagyobb internetes szolgáltatásait. Hiszen, az amatőr média ereje olyan nagy volt, hogy képtelenek voltak máshogy kezelni a helyzetet.

A 21. század küszöbén a médiumokat összesen négy kategóriába lehetett sorolni:

1.     Az első és egyben a leghíresebb: a nyomtatott sajtó. Ami a 15. század nagy találmányaként forradalmasította a hírközlést, hiszen a nyomtatás révén lehetővé tette a hírek sokszorosítását, ami ez által, a tömegek számára vált elérhetővé.

2.     Az azonnali kétirányú kommunikáció létrejötte: Avagy a párbeszéd közvetítésére alkalmas eszközök gyakorlatban történő használata: Először a telegráf, mint lassú szövegalapú üzenetküldésre alkalmas eszköz. Aztán meg a telefon, ami már a valós időbeli hang alapon történő párbeszédet is lehetővé tette.

3.     Aztán körülbelül százötven éve a rögzített média (a nyomtatást leszámítva). Elsőként a fotó, aztán a rögzített hang, végül pedig a mozgókép.

4.     Távszórású hang és mozgókép: avagy a rádió, és a televízió.

Ebbe a négy kategóriába lehetett sorolni a teljes média felhozatalt, egészen a 20. század végéig.

Viszont van egy érdekes dolog: A média, ami képes a párbeszédet közvetíteni (ugyebár a telegráf vagy a telefon), nem alkalmas csoportok létrehozására. És a média, ami lehetővé teszi, hogy csoportokat hozzunk létre, azaz közvetítsük sokak számára a mondanivalónkat (tévé vagy a rádió), nem alkalmas a párbeszéd kialakítására.

Tehát hosszú ideig a tömegek felé való kommunikáció, főként egy irányba tudott csak hatékonyan megvalósulni, alá és fölé rendelt viszonyt alakítva ki ezzel.

Változások

Az első nagy változás: Az internet révén létrejövő hálózatosodásnak köszönhetően, ma már mindenki elérheti a másikat, és nem csak, hogy a másikat, de még akár több száz vagy ezer másikat is, akikhez, nem csak, hogy közvetíteni képes a mondanivalóját, de még közvetlenül társaloghat is.

A második, hogy az internet digitális formává változtatta a kommunikációt, magába integrálva az összes többi médiát. Azaz a telefonbeszélgetések, a magazinok, a filmek, a zenék, mind elérhetővé váltak az interneten keresztül, ami azt jelenti, hogy az eddig egymástól elkülönült médiák egy közvetítő által, mind egymás mellé kerültek. Tehát ha valaki olvas, filmet néz, vagy mondjuk, zenét hallgat az internet segítségével, az már nem csak fogyasztani képes azt, hanem már meg is beszélheti másokkal, elősegítve ezzel közösségek létrejöttét, és az egymás közti kommunikációt.

A harmadik nagy változás, pedig, hogy aki eddig csak fogyasztani volt képes az információt, a technológiai fejlesztések segítségével, már annak előállítására is képessé vált. Azaz amikor egy új fogyasztó bukkan fel, egy új előállítóval is számolnunk kell, hiszen a technikai fejlesztések, a mobiltelefontól kezdve a számítógépekig, mind alkalmassá váltak az információgyártására is.

Ez a három összetevő, ami ma a „közösségi médiát” alkotja, és ez az, ami éppen most a világunkat alakítja. A hivatalos sajtó egyre jobban veszíti el erejét, hiszen a hírek többségét már nem ők, hanem mi szolgáltatjuk. A hagyományos formája a tájékoztatásnak megszűnőben van, és egy új közösségi forma veszi át szerepét. Ami már az emberekre, és az azok között fennálló kapcsolatokra épít!

Ghandinak van egy híressé vált mondása: Először magadban kell létrehozni a változást, amit viszont szeretnél látni a világon.  Nos, az évek során kiderült, hogy ez nem csak a keleti bölcsességek között állja meg a helyét, de még tudományosan is bizonyítható! James Fowler és Nicholas Christakis 32 éven keresztül 5000 ember életét követte végig, és a hálózatkutatás módszereivel a köztük lévő kapcsolatokat feltárva különböző érdekes összefüggéseket talált.

A kutatók a baráti hálózatok vizsgálva több különös felfedezésre jutottak. Például kiderült, hogy a túlsúllyal küzdők egyik fő problémája nem feltétlenül önmagukban, hanem inkább a hálózatban elfoglalt helyükben keresendő. Leegyszerűsítve: „A barátaink olykor túlsúlyossá tesznek”

Mit is jelent ez?

Nos, mint tudjuk az ember alapvetően társas lény, életünket jó esetben nem egyedül, hanem másokkal együtt éljük. Barátkozunk, párt választunk, előbb utóbb megházasodunk, majd pedig gyerekeink lesznek. Életünket kapcsolatok számtalan formája szövi át, és ha tisztában vagyunk vele, ha nem, bizony hatással is vannak ránk. Még fiatalkorban a szülők mintáját követjük, ahogy idősödünk, alakítjuk ki saját kapcsolatainkat, és vesszük át az újabb mintákat immáron főként a barátainktól és környezetünkben előforduló számunkra jelentős helyekről.

Fowler és Christakis a baráti hálózatokat vizsgálva jutott arra a következtetésre, hogy kapcsolataink még a vártnál is nagyobb mértékben befolyásolják életünket. Az elhízást kutatva egy olyan hálózatot sikerült felrajzolni, ami meglepte, mind a közvéleményt, mind a tudóstársadalmat.

Az ábrán sárgával lettek jelölve a túlsúlyosak, zölddel pedig az átlagos testsúllyal rendelkezők, a kék vonalak pedig a közöttük lévő kapcsolatokat mutatják. Elsőre feltűnhet, hogy itt egy bizonyos fokú rendezettségről van szó, és érdekes módon a hasonló tulajdonsággal bíró egyének kis szigeteket vagy más néven klasztereket alkotnak. Jobban megvizsgálva helyzetet kiderül, hogy itt valami szabály működik, ami furcsa módon befolyásolja a hálózat struktúráját. Ez pedig nem más, mint a 3 lépésnyi befolyásolás szabálya, azaz, hogy a barátaim, a barátom barátai, és még a barátom barátainak a barátai is hatással lehetnek rám.

Ami a jelenesetben azt jelenti, hogy amennyiben elhízott barátaim vannak, elég nagy a valószínűsége, hogy én is el fogok hízni, vagy már el is vagyok hízva, és ez összefüggés nem csak a közvetlen barátaimmal érvényes rám, hanem még az ő barátainak a barátaival kapcsolatban is fennáll, pedig könnyen lehet, hogy még csak nem is ismerem őket.

De ez nem csak az elhízásra érvényes, hanem számtalan más dologra is, például vizsgálták facebookon azt, hogy akik mosolygós profilképet töltöttek fel magukról, azok szintúgy háromlépésnyi távolságig képesek hatni a barátaik profilképeire, azaz a befolyásolás elve itt is ugyanúgy működik. Akárcsak az általános boldogsággal végzett vizsgálatoknál, vagy a filmízlésnél.

Viszont a vizsgálatokból fény derült még néhány érdekes dologra is, ugyanis kiderült, hogy vannak bizonyos viselkedésformák, amik egymást is erősítik, azaz például ha alvás problémákkal küzdök, akkor ezt a barátom elkaphatja tőlem, és ebből adódóan nagyobbá válhat nála az esélye, hogy különböző gyógyszereket vagy egyéb káros dolgokat fogyasszon. Például egy érdekes kutatás során kiderítették azt is, hogy az alkoholizmus is ugyanígy terjed a hálózatokon, mint az eddig említettek, annyi különbséggel, hogy az adatok alapján kiderült, hogy a nők azok akik a leginkább befolyásolják, hogy ki az aki iszik.

Viszont ha ennyire erős a hálózatok ereje, és ilyen hatással lehetnek ránk nem csak a barátaink, de az ő barátaik is, akkor mi van a szabad akarattal? Szakítsuk meg a kapcsolatunkat, ha mondjuk, elhízik vagy esetleg rossz kedve van a barátunknak? Vajon ezek az eredmények azt jelentik, hogy párkapcsolatok, és barátságok ezrei fognak szétmenni?

Nos, a hálózatok tudományának nem ez az üzenete. Hiszen a kapcsolataink számtalan féleképpen hatással lehetnek az életünkre, azon kívül, hogy támasszal lehetnek ránk nehéz időkben, egyéb más módon is segítségünkre lehetnek, igen, néha negatív befolyással is bírnak ránk, ha éppen mondjuk a túlsúlyról vagy más számunkra kellemetlen dologról van szó, de figyelembe véve a kapcsolatokból származó pozitívumokat nem érdemes ilyenek miatt megszakítani őket.

A fenti képregényben három barátnő éppen azt beszéli, hogy amióta bejelentették, hogy a túlsúly a barátok közt fertőzésszerűen terjed, mindenki azt jósolta, hogy barátságok fognak szétszakadni, ám ők mégis együtt vannak, és ennél közelebb nem is lehetnének egymáshoz. Ezt pedig azért mert rájöttek, hogy ahhoz, hogy megtartsák a barátságukat, oda kell, hogy figyeljenek egymásra, és segíteniük kell a másikon, ez esetben például úgy, hogy egészséges ételt rendelnek a túlsúlyos barátnőjüknek.

Tehát a hálózatok tudományának egy egészen "pozitív" mondanivalója van: Hiszen ha az ember segíteni tud az őt körülvevő barátainak abban, hogy jó irányba változzanak, azzal saját magában is elindít egy olyan pozitív folyamatot, ami tovább erősíti az egész hatást, ami pedig kihat még a barátainak a barátaira és még az azok barátaira is. Erősítve ezzel a hálózat egészét!

Így ahelyett, hogy siránkoznánk, változtassunk életünkön: Mert amikor pozitív irányba változtatunk a saját életmódunkon, nem csak önmagunkon változtatunk, hanem barátainkon is, ami közvetetten akár több száz másik emberre is átragadhat. Tehát mindannyiunknak érdemes felfedeznie a hálózatban betöltött szerepét, és, hogy milyen erővel képes hatni arra, azaz fogadjuk meg Ghandi tanácsát: hiszen először magunkban kell megtenni a változást, amit később a hálózatunkban viszont látni szeretnénk!

Az emberiséget már nagyon régóta foglalkoztatja az a kérdés, hogy vajon létezik-e lélek, és, hogy vajon mi is az az: öntudat.

Gondoljunk csak bele: Az ember egy olyan élőlény, ami rendelkezik a gondolkodás képességével, és nem csak, hogy gondolkodik, de tudja is önmagáról, hogy gondolkodik.

Tegyük fel, hogy leülök egy székbe és elkezdek egy tárgyat bámulni. Veszek egy nagy levegőt, és elkezdem nézni azt, ami éppen előttem, van. Ez esetben legyen, ez mondjuk ez a toll. Mi zajlik ilyenkor a fejemben?!

Azon kívül, hogy látom az előttem lévő tárgyat, látom a formáját, látom, milyen színe van. Valami megfoghatatlan különös dolog is ott motoszkál valahol a testemben. Olyan mint, hogyha nem csak, hogy látnám, de érezném is azt amit éppen nézek. Sőt, nem csak, hogy azt érzem amit éppen nézek, hanem azt is érzem, hogy én nézek. Azaz, kicsit olyan érzés, mintha én egy valami lennék, ami egy testből a szemgolyókon keresztül néz valamit, és tudja önmagáról, hogy éppen nézi ezt a valamit.

Talán kicsit zavaros voltam, de tulajdonképpen ez az amit öntudatnak nevezhetünk. Azaz annak a tudása, hogy nem csak, hogy tisztában vagyok a körülöttem lévő világról, de azt is tudom, hogy létezem, és nem csak, hogy létezem, de érzem is saját magam, és saját gondolatokkal bírok.

De vajon te rendelkezel-e öntudattal? Hiszen, én tudom magamról, hogy igen. De azt honnan tudhatnám, hogy te is? Nem lehet, hogy rajtam kívül mindenki más csak egy rendkívül kifinomult gépezet, ami semmi mást nem csinál, mint, hogy automatikusan reagál a megfelelő módon?

A www.cleverbot.com egy érdekes weboldal, ahol egy számítógépes program reagál a kérdéseidre, rendkívül agyafúrt módon, azonban ezt csak azért teszi mert úgy van programozva, hogy így tegyen. Felmerül tehát a kérdés: Vajon „Cleverbot” rendelkezik-e öntudattal? Vagy pusztán csak egy illúzió lenne?

Nos, az igazság az, hogy a tudománynak erről egyelőre fogalma sincs, és az se biztos, hogy valaha is lesz… Hiszen, ha úgy gondolunk „Cleberbotra”, mint egy egyszerű programra, ami semmi mást nem csinál, mint, hogy a bevitt adatok alapján kiválasztja a lehető legjobban odaillő választ, akkor sokunk egyszerűen csak legyint egyet, és azt mondja: ez csak jól elkészített átverés. Azonban ha úgy gondolkodunk „Cleverbotról”, hogy egy összetett élő identitás, ami nem csak, hogy reagálni képes az általa behatárolt környezetbe kerülő információkra, de még tanulni is képes belőle, sőt, később ezeket megfelelő módon alkalmazni is tudja, akkor bizony gondolkodóba esünk. Hiszen ezek szerint ez a program nem csak, hogy létezik, de az emberhez hasonló intelligenciával is bír. Azaz, tulajdonképpen véve képes a gondolkodásra is… De vajon érez-e valamit? Érzi-e a saját létezését?

Van egy fickó, akit úgy hívnak, hogy Daniel Dennet, ő az Amerikai Medfordban található Tufts Egyetem kognitív tudományokkal foglalkozó részlegének professzora, és ő azt állítja, hogy olyan, hogy öntudat, és olyan, hogy lélek tulajdonképpen nem is létezik. Hiszen az, hogy az ember úgy érzi, hogy ő egy testbe zárt valami, az semmi más, mint csak egy illúzió. Ugyanis különböző példákkal bizonyítani lehet, hogy az emberi agy, akárcsak egy számítógépes program, könnyedén megtéveszthető.

Ehhez pedig semmi más nem kell csinálni, mint, hogy megfelelő módon stimuláljuk az embert, azaz az inputokat, más néven a bevitt információkat olyan formában tálaljuk az egyén számára, hogy azzal megtévesszük az agyat, ami ennek hatására a valóságtól eltérő képeket vagy érzéseket generál. (a nem vizuális jellegű illúziókat kognitív illúziónak nevezzük)

Tehát magyarra fordítva: Daniel Dennett szerint az érzés, hogy az ember nem csak, hogy tud önmagáról, de érzi is önmagát, az semmi más, mint egy ügyes trükk, amit az emberi agya hoz létre, megtévesztve ezzel saját magát.

Vajon mi az igazság? Az, hogy van a lélek, és rendelkezünk öntudattal semmi más, csak egy átverés, és valójában mi sem vagyunk mások, csak egy rendkívül összetett biológiai alapokon nyugvó gépezetek? Vagy netán mégiscsak van bennünk valami, ami bár a tudomány jelenlegi eszközeivel egyelőre kimutathatatlan, de létünk esszenciája?